Cassiopeia korszak (2022-)
|
Az irány nem változott, mindig is határozott célom volt, hogy a Phestom a szó klasszikus értelmében vett óramárka legyen, hiszen a beépítések készítéséhez nem lett volna szükség logóra és brandre, arra elegendő egy vezeték- és keresztnév, amit az idő múlásával egyre többen meg- és lehetőleg elismernek. És természetesen ez utóbbi két szó volt a sarkalatos pont: miért vett volna bárki egy ismeretlen ember által készített, ismeretlen márkájú órát, ami lényegében semmi különlegeset nem tud azon kívül, hogy minőségi alapokból építkezik? Semmiért. Tudom, mert megpróbáltam. Nem jött be :)
Aki olvasott velem készült interjút a kezdetekről, az tudja, hogy ezt az időszakot szoktam a két sötét esztendőnek nevezni. Amikor a munkahelyemen már felmondtam, de nagyon kevés megkeresést kaptam, a "Molnijás" múltam miatt nyilván zsebórák beépítésével kapcsolatosan.
Mondhatnám, hogy benne ragadtam ebben a témában, de a monotonitást soha nem bírtam elviselni és 2021 őszén sajnos elhunyt Édesapám is legtöbbször úgy beszélt rólam már az órák előtt, hogy "kreatív mérnöki problémamegoldó". Nem szükséges mindig mindent ugyanúgy csinálni, vigyünk bele itt egy kis csavart, ott egy szokatlan (és műszakilag felesleges) ívet, amott pedig egy plusz díszítő alkatrészt.
Nem kellett sok idő, hogy megjelentek a kézi vésések a tok oldalain (most néztem utána és döbbenet, de 2016 elején volt az első, már 6 éve). Oké, de ettől több kell majd. 2017 nyarán elkészült az első és egyetlen excenterben épített vésett óra (A Chopard) és még ez év decemberében debütált az első olyan órám, amiben belső alkatrész, a szerkezettartó hátsó fala is vésve lett (egy IWC 9520), majd innentől már csak egy lépés volt az, hogy 2018 márciusára elkészüljön az első lebegő frontos óra (egy Corum), ami nagy örömömre a legnagyobb magyar órás csoport borítóképe is volt egy darabig. Ez volt az első speciális projekt, amit fent említettem. Manapság vésett fedőkoszorúnak hívom, mivel nem mindig mutatna jól a "lebegtetéses" technika.
2019-ben megjelentek az első tausírozott vésések (24k arany beültetés), de a 2020-ban rajtolt Gemini korszakban értek be igazán az emelt részletességű mintákkal együtt és az elmúlt 2 év mindenki számára nehezített körülményei között elsősorban ezeket tökéletesítettük, illetve 2021 utolsó negyedévében megjelent a Cassiopeia korszak két új osztályának előfutára, vagy kvázi prototípusa, amiken a háttérben akkor már nyilván hónapok óta dolgoztunk.
Természetesen mint mindig, amikor új dolgok jönnek, valami, ami régi eltűnik. Az idő nem végtelen, bármennyire is szeretnénk.

Az alábbiakban összefoglalom a Cassiopeia korszak főbb változásait röviden.
- A klasszikus zsebóra beépítések továbbra is készülnek, de várhatóan egyre csökkenő számban és bizonyos kategóriák eltűnése elképzelhető az árak emelkedése miatt.
- A Phestomra jellemző speciális beépítések (vésett koszorúk, lebegő front), 24k arany berakásos csontvázak néhány fejlesztés mellett természetesen maradnak.
- Érkezik a 2021 decemberben megjelent saját márkás AION két további technikai prototípusa (már folyamatban), valamint a terv szerint a "végleges" változat is (legalább egy "rendes" prototípus). Ezek lesznek egyúttal a Phestom csúcsmodelljei, amit sejtet az is, hogy a becsléseim szerint már előbbiek elkészítése is 5-600 órányi kézimunkát igényel.
- A speciális beépítések és a Phestom Aion modellek szintjén egyaránt megjelenik egy új irányvonal, melynek első darabját 2021 októberben láthattátok egy Longines beépítésen, mely egyfajta kézzel vésett acél kollázs volt Gustav Klimt legismertebb festményeiből. Műalkotások, épületek, jellegzetes látképek és bármi, ami fizikailag elhelyezhető. Liberté de Création - Az alkotás szabadsága
- Azoknak, akik számára az AION túl extravagáns (megértem), lesznek hagyományosabb, klasszikus karóra jellegű darabok is szintén Phestom márkanévvel (és persze néhány jellegzetes vonással :))
- A 2020 decemberében újraindult Aurora Channá női modellcsalád mindenképpen marad. Az éves maximális kapacitás 8, esetleg 10 darabra bővül a terv szerint (2021-ben 6 db készült)
- Az Altair pilóta projekt egy ideje rajtam kívülálló okból áll, de természetesen amint ez a probléma elhárul (utolsó lépés lenne), akkor indítjuk.
- A túlélő, taktikai és búvár modellek fejlesztése továbbra is felfüggesztett állapotú. Közülük eddig egyedül a túlélő létezik prototípusként (sokan láttátok is). Egyelőre egyedül marad.
- Ez is fontos, mivel sok megkeresést kapok: Hozott órából 2019 nyara óta nem vállalok beépítést. Eredetileg sima időhiány volt az oka, ami kiegészült az azóta indult új projektekkel. Kicsit sajnálom is, de a háttérmunkák, fejlesztések miatt valami mindig elcsúszik valahol és felelősséggel nem tudok, nem szeretnék határidőhöz kötött plusz feladatokat vállalni. Köszönöm a megértést.

A Hírlevél természetesen szintén marad. Annyi módosult, hogy az üzenetek már a saját, céges fiókomon keresztül kerülnek kiküldésre és azóta szinte mindenki meg is kapja őket. Vagy aki nem, az már nem szól, mert elengedte a dolgot. Szóljatok nyugodtan, ezt is a jelzések miatt módosítottam :)
A rendszer kezelését változatlanul a világ egyik legnagyobb és legmegbízhatóbb szolgáltatója, a MailChimp végzi automatikusan. Az általuk kapott adat egy mail cím. A teljes folyamat (beleértve maguknak a hírleveleknek a későbbi kiküldését is) a MailChimp szerverein zajlik, a Phestom semmilyen adatot nem tárol.
Kérem, aki fentiekkel egyetért és érdeklődik az óráim iránt, az iratkozzon fel. Maximum havi 4 üzenetről van szó (írtam 2020-ban. Nos, bőven nincs havi 4 :))

Hírlevél feliratkozás
|
|